A német dog hatalmas termete, elegáns felépítése és jó értelmi képességei miatt az egész világon elterjedt kutyafajta.

A régi ábrázolások a fajta típusának nagy változásáról tanúskodnak. A múlt század ulmi dogjai típusukat illetően közel álltak a közép-ázsiai juhászkutyához, erőteljes fejükkel, viszonylag hoszszú szőrzetükkel és durva alkatukkal leginkább arra emlékeztetnek.

Mint minden fajtának, a német dognak is van valami titok a múltjában. Egyesek szerint a mai típus Németországban fejlődött ki. Igazán senki nem tudja, hogy mely fajták egyedeiből „keverték ki”. Semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre, amelyből tökéletesen igazolt lenne a fajta története, akik elsőként foglalkoztak a német dog kialakításával, nem hagytak hátra semmilyen írásos anyagot.

Az 1878 körüli években, amikor a fajta nevét a nyilvánosság előtt emlegetni kezdték, már senki sem emlékezett a kezdetekre! Azért nem könnyű hiteles fajtatörténetet írni, mert 1873 előtt egyetlen országban sem léteztek kutyás egyesületek, vagyis sem nyilvántartás, sem pedig törzskönyvezés nem volt! Emiatt azok az állítások, amelyek az 1873 előtti időkre vonatkoznak, nem bizonyíthatók és ennél fogva nem hitelesek.

Természetesen mindezek ellenére nem kerülhetjük ki, hogy ne ismertessük a német dog származásának különböző feltételezett változatait. Íme néhány verzió:

1. A német dog a görög hadikutyáktól, a molosszusoktól származhat. A mai dog őseit hosszú évszázadokon keresztül őrző- és vadászkutyaként használták. Először Dániában foglalkoztak a „dogszerű” kutyák rövid szőrű változatával, ezeket hosszú időn keresztül dán dognak vagy nagy dánnak nevezték. Később tenyésztésük központja Ulm város lett, ahol ezeket a nagy termetű szürke és harlekin kutyákat ulmi dognak hívták. Jelenleg ezek az elnevezések túlhaladottak, csak útmutató érdekességük van, és a fajta fejlődésének szakaszait jelölik.

2. Több kinológus szerint az angol agárral keresztezték a dogot, hiszen a fej, a nyak és az egész termet könnyed vonalai a jelenlegi német dogot nagymértékben megkülönböztetik közeli őseitől.

3. Mások kételkednek ebben, szerintük ennek a keresztezésnek nem lett volna semmi értelme, és minden bizonnyal kárt okozott volna a fajtának. Ezek a szakemberek úgy gondolják, hogy a dog típusában az utóbbi 70-80 év folyamán bekövetkezett változás az elmélyült szakszerű tenyésztés eredménye, amely egy könnyed, szép őrző-védő kutya létrehozására irányult, és tegyük hozzá, ez meg is valósult. Nincs azonban semmilyen elképzelésük arról, hogy szerepelt-e bármilyen fajta a dog kialakításában. 1880-ban kinyilvánították, hogy a nagy dánból és az ulmi dogból létrejött a német dog. Csakhogy az angolszász területeken nem fogadták el a német dog elnevezést, és ők továbbra is nagy dán néven jegyeztéka kutyát. Kinek lehet igaza?

4. Egy másik elmélet szerint Angliában mintegy 400 éve az ír farkaskutyával, az angol masztiffal és az angol agárral keresztezték a dog ősét. A fajta a nagy angol dog nevet kapta. Az így kialakított kutyákat a farkasok ellen használták, mindaddig, amíg a farkasok el nem tűntek. Később néhány egyed átkerült Közép-Európába, és ott őrző-védőként és lenyűgöző megjelenésű kísérőként használták. Az egykori fekete-fehér foltos, nagy angol dog fennmaradt a délnémet vidéken, mint ulmi dog, és az egyszínű sárga és kék egyedek északon, dán dog néven.

A mai német dog színei három fajta (ír farkaskutya, angol agár, angol masztiff) egyedeinél is megtalálhatók. Az angol masztiff sárga és csíkos, az ír farkaskutya homokszínű és szürke, az angol agár fekete, csíkos, sárga, kék, stb.

Az angol agár az indiai farkastól származik. Amikor az emberek nomád életet éltek, és még vadásztak, hajtókutyaként alkalmazták az agarat. A német dog is meglehetősen mozgékony, imádja a rohangálást, így némileg elgondolkodtató, hogy esetleg agárvér is csörgedezik ereiben!

Az ír farkaskutya ősi agárfajta, bár Írországban a birkanyájak őrzője volt, még farkasokkal is meg kellett küzdenie. A múlt században majdnem kihalt, ám százhúsz évvel ezelőtt ismét kialakították. Az angol hadsereg egy Graham nevű kapitánya szívügyének tekintette az ír farkaskutya „feltámasztását”, és mindent megtett ezért az ügyért. E cél érdekében keresztezte a skót szarvasagarat (deerhound) a doggal. Lehetséges, hogy valaki ezt a történetet fordítva értelmezte, de nem valószínű, hogy valaha is megtudjuk ebben a kérdésben az igazságot.

Az ír farkaskutya „vérének” a dogba történő lehetséges bevitelét talán némileg alátámasztja az, hogy e fajta egyedei általában nem élnek sokáig, már hat-hét éves korukban mutatkoznak rajtuk az öregedés jelei, és ez a jelenség a német dog esetében is megfigyelhető.

Az angol masztiff Ázsiából származik. Hatalmas termetű, nem túl gyors, nagyon barátságos, sárga és csíkos színben tenyésztik. A dog sárga és a csíkos színváltozata gyakori, kellemes viselkedésmódját pedig a masztifftól is kaphatta.

Az utóbbi feltételezésekben lehet némi igazság, a német dog őrző-védő kutya „agár lélekkel” és hihetetlenül kiegyensúlyozott idegrendszerrel.

1878-ban Berlinben dr. Bodinus elnökletével összeült egy bizottság, amelynek az volt a feladata, hogy egy fajtacsoportba helyezze ezeket a nagy termetű kutyákat, és német dog néven egységesítse a különböző típusokat. Ezzel elindult egy olyan tenyésztői munka, amelynek eredményeképpen 1880-ban lefektették a német dog fajtaleírását. Az elmúlt évek során ez sokat változott, de végül is kialakult a jelenlegi FCI standard.

A modern német dog kialakítása egyértelműen a német tenyésztők érdeme! Napjaink dogja – bár nem annyira robosztus, hatalmas termetű, mint ősei – megőrizte eredeti, csodálatos tulajdonságait. A tenyésztők, túl azon, hogy egy különleges fajtát kívántak létrehozni, szem előtt tartották a használhatóság szempontjait, vagyis, hogy a német dog minden tekintetben állja meg a helyét, és alkalmas társa legyen az embernek. Ilyen kívánalmak, követelmények formálták a fajtát, tegyük hozzá, nem is eredménytelenül!

Ha a nevelésnél erőszakot alkalmazunk, nem számolva a dog egyéni erényeivel, megölünk benne minden kezdeményező erőt és kedvet, egyszóval bábut formálunk belőle. Súlyos hiba, ha valamennyi ténykedésében csak ellenállást gyanítunk azzal kapcsolatban, amit nem képes megérteni. Az esetek túlnyomó többségében, sokkal inkább a gazda hozzáállásában van a hiba. Amennyiben ilyenkor erőszakot alkalmazunk, ahelyett, hogy megismételnénk a feladatot, akkor némelyik egyednél teljes értetlenséget idézhetünk elő. A fiatal dog néhány ismétlés után mindig megérti, hogy gazdája mit kíván tőle!

A dog színe sárga, csíkos, fekete, harlekin és kék. A sárga különböző árnyalatokban fordul elő, a világos sárgától az aranysárgáig. Az arcorri részen kívánatosa a fekete maszk. A fehér folt a szügyön és az ujjakon hiba. A csíkos esetében az alapszín minden esetben a sárga, illetve annak különböző árnyalatai, hasonlóan az egyszínű sárgához, a csíkok feketék, és a testen merőlegesen futnak le. A csíkozás az enyhétől az erőteljesig változhat. Az arcorri részen a fekete maszk kívánatos. A fehér jegy a szügyön és az ujjakon hiba. A feketénél előnyös a lakkfekete szőrszín. Kisebb fehér jegyek megengedettek a szügyön és az ujjakon. Az ún. mantelos egyedek ebbe a kategóriába tartoznak. Ezeknél a kutyáknál a fekete színű szőr úgyszólván kabátként borítja a törzset, a nyak, a has, a végtagok és a farok vége kisebb-nagyobb mértékben fehér. A harlekin esetében az alapszín fehér, az egész testen jól elosztott, nem egyforma nagyságú fekete foltokkal. A fehér ne legyen fröcskölt! Szürke és barna foltok nemkívánatosak. A kéknél kívánatos az acélkék, fehér jegyek a szügyön és a lábvégeken megengedettek, ezek lehetőleg minél kisebbek legyenek.

Sárga egyed sárgával, sárga csíkossal, csíkos csíkossal, fekete feketével, fekete harlekinnel, kék kékkel pároztatható.

A német dogok között egyéniség és vérmérséklet tekintetében is jelentős különbségeket találunk. Az értelem és a felfogóképesség nem csak a fajta, hanem az egyed tulajdonsága is, fenntartva, hogy a dognak is megvannak a maga különböző veleszületett sajátosságai. E tulajdonságok kialakítása tanulékonyságuk fokától, irányíthatóságuk mikéntjétől, valamint attól függ, hogy milyen fokú az ember és az adott kutya kapcsolata!

Dr. Szinák János